23
A kanadai rendőrség letartóztatta Gina R. Bradley Torontói középiskolai tanárnőt. A gyanú szerint 15 kiskorú diákot rontott meg. “Régóta szóbeszéd, de valahogy nem tudtuk elhinni. Azt gondoltuk a diákok találták ki.” – nyilatkozta a 32 éves tanárnő egyik munkatársa. A történet szerint a tanárnő rendszeresen kacérkodott a 14-16 éves tanulókkal, leginkább a futballcsapat tagjaival.

A vád szerint egy győztes bajnokság után ünnepelni indultak a futballcsapat tagjai egy közeli kajáldába. Az 1-2. osztályos középiskolai tanulókkal tartott az edző, illetve annak barátnője Gina R. Bradley is. Késöbb az egyik csapattag szüleinek a házához mentek, itt alkohollal illetve a gyanú szerint ecstasyval fokozták a győzelmi hangulatot. A tanú vallomások szerint a tanárnő a csapatkapitányt a ház egyik emeleti szobájában orálisan ” korrepetálta” biológiából, természetesen a fiú ezt elmesélte a csapattársainak, a többiek is hasonló tanári dicséretben részesültek, feltételezhetően, hogy a tanárnő 6 diákkal le is feküdt. Az egyik szülő , miután kifaggatta fiát, elmondta hogy egyikük sem használt óvszert. A tanárnő akár 16 év börtönre is számíthat kiskorú(ak) (Kanadában ez 16 év) megrontásáért.
gattifunny
A fotó csak illusztráció. forrás:internet