9
„Az 50-es években egy nagy állami vállalatnál dolgoztam. A főnökünk, Kálmán, nagyon-nagyon szép ember volt… Szőke hajú, jóképű férfi, világító zöld szemekkel!! Sokan odavoltak érte!
Ám sajnos, a természete viszont nem volt olyan csodás, mint a külseje!!! Nagyon önző ember volt, egyáltalán nem törődött másokkal!!! Semmibe vette a munkánkat, és sokakat nagyon csúnyán megalázott!!! Rettegtünk tőle, de fura módon vonzódtunk is hozzá!
Egyszer Sári, egy jó barátnőm, elém állt, és elmondott egy nagy titkot: együtt vannak Kálmánnal, és már az esküvőt tervezik!! Teljesen elképedtem: ezzel az önző, gonosz emberrel!? A szerelem tényleg vak!!!
Aztán megvolt a szertartás, és egybekeltek… De nagyon rossz érzésem volt! És igazam is lett!
Házasság ide vagy oda, a főnök semmit sem változott!!! Szegény Sári sokszor vörös, kisírt szemmel jött dolgozni…. de soha nem akart róla beszélni… Magamban vadul találgattam, hogy mit tesz vele ez a borzalmas zsarnok?!
Aztán egyszer, láttam Sárin, hogy szegénynek már szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy magába kell folytatnia a fájdalmát!!! Mikor cigiszünetet tartottunk, rám nézett a kisírt szemével: „Tudod, hogy baj van, igaz? Valakinek el kell mondanom, mert nem bírom tovább… Terhes vagyok… Mikor megtudtam, nagyon örültem!!! De Kálmán nem!! Ő meg akarja ölni a gyereket!”
Megállt bennem az ütő!!! Hát erre nem számítottam! “De az abortuszt keményen büntetik!!!”-suttogtam ijedten (az 50-es években az abortusz tilos volt és keményen büntették- a szerkesztő).
„De ő akkor is meg fogja tenni valahogy… mert ő ilyen ember!!!”-Sári már zokogott!! Sehogy sem tudtam megnyugtatni szegényt… Borzalmas lehetett, amit átélt ezzel az önző emberrel!
Pár nap múlva áthelyeztek engem egy másik üzembe, Sárival soha többé nem találkoztam… Nem hívott, és nem jött el hozzám, és ezek után én se mertem megkeresni őt!!…
Úgy 25 évvel később munkába tartottam, amikor megláttam egy ismerős alakot az utcán!!! Dehát ez nem lehet!! Fiatal, jóképű szőke férfi volt, pontosan úgy nézett ki, mint az egykori főnököm!
A férfi egy botra támaszkodó, reszketeg embert támogatott fel a lépcsőn: „Édesapám! Csak lassan, nem hajt a tatár”. Most igazán földbe gyökerezett a lábam! A meggyötört emberben felismertem az egykori főnökömet…
És ekkor mindent megértettem!!! Kálmánnak végül mégsem jött össze, hogy elvetesse a gyereket!!! És most az az egyetlen támasza, akit meg akart öletni!!!
Könnyes szemmel, megrendülve értem be a munkába, és dolgoztam végig azt a napot…”
(a kép illusztráció!)
V.I.A.

gifhez1